Mint, hogy a címben jól olvasható vala: beteg a lány. A Vártúrának és a kis bézs színű nagyon divatos ámbár nem biztos, hogy 10 fok alatt hordható kabátkának ez lett az eredménye. Úgy értem: köhögés, szédülés, fejfájás, orr bedugulás, ágyba parancsolás. Mindez a szünet utolsó előtti, előtti napján. De legalább az egyik álmom teljesülni bírt, hiszen az ágyból, párnák közül nyílt meg számomra a világ. Bár még nem vezeték nélkül, így csomó madzag lóg ki 'belőlem', de egy egész szép kis bázist sikerült az óriáságyamon kialakítanom. Zsepi, víz, telefon, laptop, töltő, netkábel, mellettem táska valamint az asztalon némi étel. Természetesen első és kötelező feladatomnak tekintettem majdnem hasra esni a kábelekben. Nem is én lennék, ha nem így lenne.
Ma, végre, megvásároltam a pénztartó eszközt. Úgy történt a dolog, hogy Tortást vittem magammal, majd ő segít választani. A pénztartó eszköz boltjával sem volt már megelégedve, mondván: "én sokkal jobbat találok a Találgatós boltban illetve a Mangoban", de én nem hagytam magam. Eltökélten kerestem a boltot, és végül meg is találtam. Az eladó már a belépéskor rám kacsintott, amiből arra következtettem, hogy a három napi hajmosási rátát egy hétre kell feltolni, mert ezekszerint vonzóbb leszek az egyhetes hajammal eme ösztönlényeknek. (A következő lehetőség az volt, hogy tulajdonképpen Tortásra kacsintott, csak úgy marad a szeme. De ezt önbizalom rombolásnak hívják, ezért tettem zárójelbe) Sokat elidőztem a boltban, megnéztem az összes tartóeszközt. Végül három maradt fent a rostán, ezekből kellett választani. Az elbújós tulipános, a piros katicás és a kutyás-macskás. Az elbújós tulipános hamar kiesett, mert nem volt szép belseje és bizony ez is számít. A két versenyző ádáz küzdelme nagyon sokáig tartott. Belepróbáltam a táskámba, megnéztem, hogy illik-e színben a naptáramhoz, hogyan viszonyul a sálam színéhez? Az utóbbi szempontnál Tortás felhívta a figyelmemet, hogy nem mindig ez a sál lesz rajtam. Meggyőző érvek hosszú sora tömörült az üzletben, már alig fértünk el mellettük, amikor végül a kutyás-macskás mellett döntöttem. Ez a két állat ugyanis pontosan ugyan abban a helyzetben vannak a pénztárcán, mint az én kisállataim az egyik kedvenc fotómon. Nr. 1. érv ez, ugye?
Mikor még a választási középmezőnyben tettem-vettem, megszólalt a telefonom. Néztem pár percig a kijelzőt, Tortásnak is megmutattam, csodálkozzon ő is. Felvételeztem a telefont, és édes-bús csevegésbe kezdtem a vonal másik végén lévővel. Gratuláltam neki, mert ő segített kiválasztani a megfelelő pénztartó eszközt, hiszen épp akkor hívott, amikor a kutyás-macskás volt a kezemben. Ennél jobb időzítést el sem tudtam volna képzelni. Tőle meg végképp nem. Elcsevegtünk a máról, a tegnapról, a holnapra - így szokás. Természetesen, mint mindig, támogatásom felől is biztosítottam; hacsak teória szinten is. Vagy nem csak, de ez a "holnap'.
Ma délutánra szerencsére túlestem a tegnapi, születésnapi melankólián. Már közel sem gondoltam olyan fontosnak ezt az egészet, mint amilyennek tegnap. Átgondoltam a lehetséges következményeket és elkezdtem írni. Bolondítógyógyító a következő feladatot adta nekem: írjam le, hogy a 'bontás' során, mik azok a dolgok, amik felszínre kerültek. Újra vagy nem újra. Nehéz a feladat, de naponta jutnak eszembe újabb és újabb dolgok. Ma például, a telefonálás közben, újra fellángolt az a bizonyos fellángolható valami, amit mások szerelemnek aposztrofálnak. Én inkább erős vágyakozásnak hívom, szerelemnek most még ne nevezzük. Meg kéne kérdeznem egyszer egy nagy költőt éspervagy írót: maga szerint mi a szerelem? Ha tud rá válaszolni, szobrot emelek neki a kertünkben. Ez például az egyik súlyos következménye a 'bontásnak'. Hiszen épp csak sikerült elfogadnom az egyedüllétet és magamat, mint örökös párost. A másik súlyos következménye a legváratlanabb pillanatokban rámtörő hányinger. Megkérdeztem, ez normális-e, és a válasz igen volt, úgyhogy nem aggódom. Múltkor épp altattam magam elfele, amikor rámjött a hányinger. Hát, mit ne mondjak, csodálatos volt. A szakértő azt mondta, ez is normális. Már, ha én valaha normális voltam - fűztem hozzá. Mosolyogva egyetértett, mert jól ismeri ezt a bolond blogoló lány. Túl jól, ami nem baj, csak szeretek beszélni és nem szeretem, ha szavak nélkül is tudják, hogy hol a baj. Szemüvegviselést szoktam javasolni, amikor valaki ilyesmit akar tenni, de neki nem kell. Még egyetlen egy ember van rajta kívül, aki ezt szemüveg nélkül is jól képes látni. Ő pedig, ZénóZebulon.
Mostanában megint sokat gondolok a Szeretett Intézményre, aztán mindig rájövök, hogy az idő megy, mi pedig fejlődünk, és hogy pont időben lett vége. És ez így jó.
