GoGo

Csak ülök és nézek magam elé. Nem bírom,nem értem,nem tudok rajta túllépni.Azt gondoltam,hogy nekem ez semmiség. Nem is ismertem,csak párszor találkoztunk,nem is tudom,hogy milyen volt. Csak részleteket tudok az életéből,semmi fontos és most mégis ennyire megérint. Nem is igazából a tény,hanem a tudat. Az,hogy nincs. És az érzések. Nem kell ez nekem,igaza volt.. De mégis a lelkiismeret és a tisztelet el fog odáig vinni,mert ennyit igazán megérdemel. És nem csak Ő. Nehéz lesz,már most tudom,de meg kell,hogy tegyem,hiszen megígértem. Nem fogok tudni sok mindent mondani és különben sem lehet erre forgatókönyvet írni.Majd ahogy az élet hozza...(utálom ezt mondani.ki tudja,hogy hozza?) Idézetet keresek,amit beleírhatok a levélbe,amit majd a kezébe nyomok. De  mit írok bele?Annyi közhely jár a fejemben és annyira segíteni szeretnék,hogy azt el nem tudom mondani. Mit lehet ilyenkor írni?hogy tudom,hogy most mit élnek át és mennyire sajnálom?meg,hogy ne legyenek szomorúak?Ezek közhelyek és tudom,hogy mennyire az ember agyára tudnak menni. Ha elkezdeném mesélni,hogy honnan is jön ez az egész és miért leszek ott,akkor 3oldalas levél lenne és unná meg nem is lenne ideje elolvasni. Tehetelennek érzem magam,pedig Ő annyi mindent tett értem. Szeretném viszonozni,de nem tudom hogyan! Gombóc van a torkomban és a sírás kerülget. Majd a megfelelő pillanatban előtör és nem fogom tudni megállítani. És nem lesz mellettem akiben legjobban bízom,mert Neki -természetesen- minden más fontosabb. Igyekszem erős lenni.Remélem menni fog.