GoGo

Kevés az ember,sok az emberszerű lény...-ezt mondja az a jó kis dal. Nem értem az embereket,komolyan mondom. Mindig igyekeztem jól kinézni,tényleg. Jó,azt sosem tagadtam,hogy vannak hibáim(kb. kilencezernégyszázhetvenkilenc),de tényleg mindig igyekszem. No,de persze én mindig csak a pótlék voltam,mindenhol. Az örökös második(vagy annál kevesebb). De ma,egyetlen egyszer az eddigi életemben örültem,hogy tényleg az örökös második vagyok. Itt lakik a csaj az utcában,együtt nőttünk fel,néha még játszottunk is együtt és a nagymamája vigyázott rám,amikor beteg voltam és Anyának dolgoznia kellett. Mostanában,amikor meglát az utcán elfordul vagy átmegy a másik oldalra,de (már) nem zavar. Ma a buszon 'találkoztunk',ahol nem lehetett átmenni a másik oldalra és valószínüleg a cipő is törte a lábát,az a 20centis sarok... Tiszta Anta stílus,amin nem csodálkozom. Dehát egyszer,sajnos nem sajnos,de le kell szállni a buszról és menni kell,ami,ahogy láttam nehezére esett ebben a topánkában. Előttem ment és én majdnem megfulladtam a röhögéstől. Ahogy ment... látni kellett volna. ( és most jön az örökös második szerepem,aminek most örültem) Most örültem,hiszen a cigó,vagyis,bocs roma származású fiatal ember, nem engem szólított meg,nem nekem dudált. Csak csendes megfigyelője voltam a történetnek vagyis inkább tovább mentem. Mentem,hála a papucsomnak. Tudom,hogy mi lett a vége,mert közel lakunk egymáshoz.. hazaért,kicsit zilált volt,de mostmár tudja,hogy az,hogy kiteszi a melleit és elég rövid szoknyát vesz fel,vagyis úgy néz ki,mint Anta... nem elég. Vagyis erre,hogy a roma származású fiatalember leszólítsa,egy kocsiból,nos erre igen.
Sötét szobában épp csak dereng a lámpafény...