Ma reggel még olyan sugarakat véltem a lelkemben felfedezni,amik talán a remény halvány sugarai voltak.A kertben, amikor Fekete Özvegy épp a lakás témát elemezte nekem. Arra gondoltam, hogyha beszélünk róla, talán még reménykedhetem. Én vagyok az egyetlen. Mostmár csak voltam. Aztán, amikor ahhoz a részhez értünk,hogy „és mi van a pasikkal?",akkor már éreztem,hogy ez a rész nem rólam fog szólni. Kár, hogy már kb. 2 hónapja, tudom az egészet, különben most mondhattam volna, hogy „kirúgom a picsája alól a talajt!!" De nem mondtam,mert diplomatikus voltam és kedves és mondtam,hogy „tök jó". Lófaszt. Majd miután meg lettem tisztelve, hogy be vagyok avatva a magánéletébe, bejöttem a lakásba és Cunci várt a telefonnál,akinek mindezt elmondtam. Ő már koránt sem volt ilyen lelkes. (ki mondta,hogy én az vagyok?)
Majdan fogtam a zsákom és elindultam volna a nagyvilágba,ha egy utat,csak egyet tudhatnék. Konkrétan a Bookline-ba,meg a Mom-ba telefont és könyvet venni.A sorrend fordítva van. Jó, hogy odaértem időben,hiszen akkor a Legjobbak még annak is lehordtak volna, ami igazából nem is vagyok. Megvettük,örültünk,tanakodtunk aztán végül hazamentünk.
Igazából az én,drága Anyukámban azt szeretem,hogy olyan pontos. Azt ígérte,hogy fél 6-ra jön értem,ehhez képest megérkezett 1/2 8-kor,ami nem kis teljesítmény. Közben eszembe jutottak olyan mondatok és olyan emberektől,akik igazán olyanok(remélem nem értitek,mert az a cél) Mint,például "ott kibaszott sok fizika van." vagy "és akkor most úgy gondolod,hogy itt valami intrika készül?Nem gondolod,hogy túl sok Agatha Christie-t olvasol?" És ilyesmi és én nagyon jaj. Erről az egészről Popper Péternek egy igazán olyan mondata: „Az igény valóságot szül. A dolgok megvalósulásának az a kezdete, ha makacsul rájuk gondolunk. Minden, ami igazán fontos eljön az életünkbe. Személyiségünk, karakterünk, belső igényeink törvényszerűen formálják sorsunkat. A hívásokra válasz érkezik. Sokszor észrevehetjük, hogy vágyaink, igényeink megkeresik a tárgyat maguknak. Az emberek megérzik azt, ami bennünk van és eszerint közelednek vagy távolodnak. Azok felelnek, akikkel közös hullámhosszon működik az „adó-vevő berendezésünk." Ugyanabban a városban néha sokan körénk gyűlnek. Ezért írhatta tréfásan Füst Milán: „Apróhirdetés. Meglevő szenvedélyekhez tárgy kerestetik!" Szeretnénk szerelmesek lenni -és beleszeretünk valakibe. Ami fontos, azt csöndesen ébren kell tartani magunkban napról napra; egy pillanatra sem szabad elengedni. Egy napon valóság lesz."
Valahogy,olyan,mint amilyen Ő és ezzel nem tudok mit kezdeni,nem tudom,hogy hová tegyem a lelkemben. Nem tudok magamban tartani dolgokat, átlátszó vagyok(apám nem üveges volt,de mégis). Ilyen például az érzelmek,a sírás,az éneklés,az üvöltés. Ilyenkor magamra zárnám az ajtót és csak csinálnám. De nincs ajtó.