Lábam között a bőrödömmel exkluzív pózban, a menetiránynak háttal üldögéltem a vonaton. Táblákra vadászással ütöttem el az időt, de valamivel informatívabbakra, mint a "vonat vége". Elhagytuk Tárnokot, Kápolnásnyéket és Horgásztót. Integettem a Velencei-tónak, olvastam Marie Claire-t. Ezek előtt persze hoztam a formámat. Futottam a vonathoz, szigorúan az első hét kocsi valamelyikébe, mert a többi Fehérvár után észak felé veszi az irányt. Szóval, ott tartottam, hogy futok. Anya kiszemelt nekem egy kedves, nem dohányzós piros vagont. Továbbra sem adtam fel atléta előéletemet, suhantam fel a vonatra. Bosszankodtam a dupla ajtó használatát nem ismerő emberek butaságán, lábam dobtam a lépcsőre. Azt vettem észre egyszercsak, hogy féllábbal a vonat alatt vagyok, körmeimmel a lyukacsos lépcsőbe kapaszkodva. Közben előadtam az este fess pesti nőt, aki délelőtt és vonatra szálláskor átveszi a falusi kocsisok stílusát. Méghozzá a legocsmányabb fajtából. Feljutok a vonatra, gyorsan keresek magamnak helyet. Az alább látható videón megtanult koreográfiával szerettem volna debütálni, ezért így szemlélődtem, majd lecsaptam az első helyre, amit megláttam. Utastársam egy néni, aki lehetőségeit kihasználva már Gárdonynál fejét hátradobva, nyitott szájjal aludt. Mikor ezt észrevettem épp Álmatlan dalt hallgattam - ez az élet. 11 órakor integetek Fehérvárnak, meg a jégcsarnoknak. Már csak 1 órám és 5 percem volt, hogy megalkossam a tökéletes ölelgetési stratégiámat. Kicsit vagy úgy, ahogy szeretném vagy úgy, ahogy jön? Nagy ölelés, úgy sem lehet, mert Kampányoló nem jöhet az állomás közelébe. Milánó felé menő vonat robog el mellettünk, de engem nem érdekel, úgyis hamarosan mindent megtudok. Ennek tudatában szóba elegyedtem az álmos szemű nénivel. Innentől kezdve a vonat Balatonmindenhol megállt, szóval lehet nézelődni. Megkezdődött az "Ismerd meg szép hazád, érezd jól magad!" project. A terv Zamárdinál megváltozik, Kampányoló érkezik értem majd Földvárra. Miután odaértem, elmentünk venni ételt mindenkinek. Meg italt is. Utána elkezdtük keresni Nővéremnek A sárga rózsát. Szárszón nem találtunk virágost, Földvárig vagy tovább, mentünk érte. Közben fura tárgyakat találtunk az úton, aminek nem találtuk igazán a miértjét, mármint, hogy mi is a funkciója. Megérkeztünk a szállásra, ölelgetési stratégia tervezése halasztva. Bár azért Nővéremet össze-vissza ölelgettem, ajándékoztunk, igyekeztem beilleszkedni a társaságba. Nővérem és Kampányoló segített, egyre jobban éreztük magunkat. Ellátogattunk Tihanyba is. Ott Nővéremmel elvonultunk. Fotóztunk, megbeszéltük a házasélet(e) titkait. Végül az apátság-anyátság megtalálása után felhívtunk Kampányolót, mégis merre járnak? Esznek. Nahát, meglepetés. Megtaláltuk őket, rendeltünk eszit, iszit. Nővérem meg rátolt az asztalra, mint egy ötévest. Ez lett akkor a kulcsmondat. Érdekes hangulat alakult ki a számla megérkeztekor. Lenyeltük a dolgot, de azért hatszemközt szó esett róla többször is. Észleltem a helyzetben a párhuzamosságot, értsd: barátok?! Kampányoló megkérdezett minket, hogy hogyan legyen tovább, majd tájékoztatta a többi autóban ülő embereket, hogy köszönjük, de nem tartunk velük vissza Szárszóra, inkább autókázunk a Balaton körül. Nekünk ez természetes volt, nekik magyar hang. Füreden és Tihany mellett Nővérem beizzította a fotóapartáját, fotózott mindent. Követ, hullámot, kacsát, hattyút, magunkat, minket, másokat. Közben Kampányolóval metakommunikáltunk, és fura dolog nőtt a hátára (by Hullamosó). Én. Ekkor nem haragudtam Hullamosó barátunkra, de amikor igen, akkor csak annyit mondtam neki: "sapka", és máris tudta, mi a szitu. Bejártuk az alsóőrsi (ugye?) hegyi utat és megtudtuk, hogy Nővérem hova szeretne eltemetve lenni. Mások azt szeretnék, ha Old Spice-al kennék be, hogy mindig érezze a hullám frissességét. Engem, pedig Hullamosó barátunk fog lemosni. Így az igazi. Nővéremmel visszafelé a Quimby cd-t az első betűtől az utolsóig elénekeltük, a fiúk legnagyobb örömére. Néha meg kellett akadályoznunk, hogy felakasszák magukat. A dalok pedig beszéltek. Mindenki helyett. De ennél többet nem árulhatok el. Az új kedvencem a Csillagbölcsi. Már majdnem hazaértünk, de az ötévesnek eszébe jutott, hogy ígértünk cigit. Visszafordulunk, még egy kis Quimby. Amikor hazaértünk a fiúk menekültek tőlünk meg a szent cd-től. Kaptam világítós welcome drinket, amitől pár percig nem éreztem a nyelőcsövemet, Kampányoló támogatott, kezembe nyomott egy doboz narancslevet. Este aztán lelki életet éltünk Nővéremmel, elvonulva mindenkitől. Megbeszélve mindent, amit eddig nem tudtunk, bepótolva azt a kb. egy hónapot, amíg nem. Enyhítve az elvonási tüneteimet. Mikorra ezt befejeztük már nem volt kedvünk kimenni, aztán meg a többiek mentek aludni. Nővéremnek mondtam, hogy ugye tudja, hogy még mindig birtokomban áll egy, vagyis kettő, varázskéz? Igen, majd hasra vetette magát, kezembe nyomta a gyógymassage olajat. Amikor néhány non verbális jelet küldtem felé, visítva kezdtünk el röhögni. Volt, amikor már párnába harapva. Kampányoló nem értette, aztán mikor befejeztem a maszást, aludni akart. Mi még mindig röhögtünk. "halál.vér. afganisztán.halottak.éhinség.háború. katonák. szomorúság" - nem használt. Aztán megjelent József Attila és Freud is, akik az ajtó előtt harcoltak, hogy melyikük foghatja meg Nővérem lábát. Még jó, hogy a bokor nem jött. Végül, nagy nehezen sikerült elaludni, vagy legalább is csendben maradni. Sokáig nem tudtam aludni, mert egy részt insomniás vagyok, másrészt, mert arra koncetráltam, hogy le se essek az ágyról, vagy ki ne csússzanjak a szatén ágyneműből. Ezt a szaténos dolgot már az elején megszívtam. Meghívtak a másik szobába, hogy aludjak ott. Felelőtlen kijelentést tettem: "én csak szatén ágyneműben vagyok haj...", megpillantottam a piros szatén szettit, fehér love felirattal. Kis szaros ötéves.
Másnap reggel elindultunk Kampányoló húgáért, fel Budapestre. A Velencei-tó melletti benzinkúttól Pestig sírtam. Nővérem párszor megkérdezte, hogy alszom-e? Amíg tudtam válaszoltam, aztán egy smsben közöltem, hogy mi folyik a hátsó ülésen. Ezt Kampányoló is észrevette, gondolom én, párszor hátra pillantott felém, de én a napszemüvegem mögül néztem a tájat. Aztán, amikor megnyugodtam elmeséltem, hogy 10 évesen az volt a feladatom, hogy szóljak Epinek, ha túl gyorsan halad az autópályán. Itt meg sem hallották a hangomat, ez már a fénysebesség volt. Megszemléltük Nővérem konyháját, majd visszafelé konferencia beszélgetést folytattunk Nővérem családjával. Visszaérkeztünk Szárszóra, az általam hozott jóidő megérkezett ezért mi lemetünk a partra, hisz ezért jöttünk, nem? De. Nagy nehezen megtaláltuk a szabad strandot, Kampányolót az állomásnál álruhába öltöztettük, hogy ne ismerjék fel. Érdekes beszélgetéseket hallgathattunk végig a strandon és azt is megtudtuk, hogy lesz előadás. Amire nem mentünk el. Helyette inkább átmentünk egy másik strandra, ahol vízibiciklit béreltünk, amivel el akartunk menni újra Tihanyba. Kampányolóval, a szívrohamtól nem félve, megmártóztunk a Balatonban. Szereztem ajándékot Nővéremnek és Kampányolónak, amiből csak az egyik érte meg a partraszállást. Közben Nővérem lánya hívogatta őt, majd Kampányolót. Családban marad. Hazaérésünk után két perccel elkezdett zuhogni az eső, ebből is látszik, hogy milyen jól időzítettünk. Mindkét telefonra ezer nem fogadott hívás Nővérem lányától, miközben az eső kopog. Később Kampányolónak bemutatom a gyógymassage tudásomat, biztosít, gyárilag jó kezem van. Meghasonlok, jön a körszakáll. Éppen Kampányoló érdemrendjeit pakoltattam fel vele, amikor megérkezett az anyukája, így a felszögelést be kellett rekesztenünk. Ismét párhuzamokat véltem felfedezni az életek között, ami nem esett túl jól. Mikor Kampányoló családja elment, kis időre egyedül maradtam a nagy közösségben, legalább Hullamosó barátomat ismertem már, vele igyekeztem beszélgetni kicsit. De Ő épp zenét kevert. Az élet néha igen paradox helyzeteket állít elénk, amiket meg kell tanulnunk kezelni. Igyekeztem segíteni, Nővéremet ölelgetni, csokit és telefont vinni neki, meg iszit, aztán aludni. Persze, insomniás.
Másnap reggel Kampányoló hazaszállította a barátait Pestre, mi pedig kiültünk Nővéremmel a medencéhez. Valószínüleg láthatatlanok lehettünk a napsugártól, a többiek számára, akik közben elmentek haza. Beszélgettünk, aztán felhívta Indigóját, aztán aludott egy kicsit a napon. Megnéztem közben az emailjeimet, próbáltam kapcsolatot létesíteni a külvilággal, akik nem nagyon akarták. Majd megérkezett Kampányoló, összepakoltunk, elindultunk. Kapolcs volt meg Zánka a további helyszín, bár én elpakoltam a koncert szettimet. Nővérem Balatonvalahol megkérdezte tőlem, hogy szeretnék-e napraforgós képet? Hát persze, mondtam, kicsit félve. Éreztem, nem lesz ennek jó vége. A kedves emberek nem arra használták a napraforgó földet, amire való, én meg telibe kaptam a lábammal. Ekkor a szar szó felértékelődött a szótárunkban. Mint pl: "annyi minden szarral kell még megküzdenem" vagy "Jó barát vagy, még ha szar(os) is" és most hirtelen nem jut több eszembe. Ez a nyaralásunk poénjává vált, hála a bénaságomnak. Készültek közben a napraforgós képek. Előtte, mögötte, mellette, közte. Felhős, méhecskés, vegytisztítós...Ja igen, van alvós is. Egyedül is, Nővéremmel is. A felértékelődött szót illesztették össze mindennel és bele minden élethelyzetbe.
Miután megérkeztünk Kapolcsra, Nővérem megölt néhány völgymunkást, aztán fotózott. Engem. Faszival, Sziszivel, Liviussal, aki énekelt a fejem fölött. Aztán én fotóztam Őt, Sziszivel, Faszival, Kampányolóval, üdítővel. Aztán Kampányoló fotózott minket. Elvoltunk. Aztán Livius megnyitotta a Tibi röpülő hajós kiállítását. Tibi ült büszke művész fejjel. Megtaláltuk Zamárdiban a koncerthelyet, elfoglaltuk az első sort. Gyűlt a tömeg, Nővérem fényképezett, én táncoltam. Aztán a koncert negyedénél rosszul lettem, mondtam Nővéremnek, hogy kimegyek, megkeresem Kampányolót. Sms ment neki, megadtam a koordinátáimat, majd belesüllyedtem az iszapba. Ötéves. Kaptam inni, kerestünk egy padon, ahova leültünk. Kicsit kezdtem jobban lenni. Beszélgetéssel ütöttük el az időt, nem tudtam már vissza menni a vip helyünkre. Mikor kifogytunk a szóból (amiből sosem lehet), Nővérem már hívta is Kampányolót, hogy merre is vagyunk. Elnavigáltuk, majd a zuhogó esőben lépdelés után, megtaláltuk az autót és indultunk haza. Megígértem Kampányolónak, hogy nem alszom, mert az rossz hatással van arra, aki vezet - ezt a mondatot háromszori neki futásra sem sikerült elmondanom. 7 TCS számot átaludtam, aztán Balatonvilágostól nyitott szemmel követtem az eseményeket. Hazavittük Nővéremet, megölelgettem, elbúcsúztam tőle, aztán őriztem az autót. Hazafelé megdiskuráltam Kampányolóval, hogy miként fogom ezt a nyaralást neki viszonozni. Időpont és hely tőle függ, én alkalmazkodom. Éjjel 3 körül megérkeztem haza, mondtam neki, hogy beinvitálnám, de azt hiszem, most nem alkalmas a pillanat. Bevonszoltam a cuccaimat, majd visszamentem könnyes búcsút venni. Megvártam míg kikanyarodik az utcánkból, aztán 5 perces élménybeszámolót tartottam Anyának és megkérdeztem, hogy mit is keres nálunk a Nagyim, főleg, én miért nem tudtam róla? Ennyi volt a kommunikáció, beestem az ágyba. Annyira megszoktam, hogy a szélén alszom, hogy automatikusan odafeküdtem. Aztán rájöttem, hogy akár keresztben is aludhatnék, hiszen újra egyedül vagyok. Újra egyedül a gondolataimmal...