Reggel Nővéremnek 8-ra a dolgozójában kellett (volna) lennie, de nem lett belőle baj, hogy nem ért be. Szerencsére. Egy egérhangú „Szia!" jött csak ki reggel a számon, gondoltam a többit majd megvitatjuk miközben a Nagy-tó felé vesszük az irányt. Kampányolóval 10-re volt megbeszélve a találkozónk, összekészített toalettel és város nyakba vétellel, majd délre, Nővéremért menéssel. 10-kor még egyikünk sem volt abban az állapotban, hogy indulni tudjuk így fél órával későbbre halasztottuk ezt. Sajnos, kötött volt a program, mert legkésőbb délig fel kellett érnünk a híres bel-budai rendelőbe, Enyihez, aki nem hazudtolta meg magát és bepakoltatott velem a csomagtartóba a pár jelzőnél kicsit több dolgot. Kampányolóval még a gyógyszertár felé kellett vennünk az irányt, mert a magyar posta ismét hozta a formáját és a recept, 1 hét alatt nem tudott leérni Szárszóra, Pestről.
Kampányolóval elkezdtük a pesti futást, vagyis csak kezdtük volna, mert mivel két híd is le volt zárva (vagy legalábbis sáv szűkítve) inkább csak cammogtunk. Nem lehet közben kukán ülni, megvitattunk mindent. Családot, barátokat, féltékenységet, életszemlélet kialakulást, féltést, hasonló véleményt. Meséltem Neki, Apácáról és érdekes módon ugyanazon a véleményen vagyunk mindketten, ami fura, mert a családból mindenki elítéli azt, hogy valaki Spanyolföldekre távozzon, mindent és mindenkit itt hagyva, örökre. Körülbelül pontosan 12-re megérkeztünk Nővéremért, majd én elintéztem, amit nekem kellett és indultunk is a Nagy tóhoz.
Éhesek, fáradtak és betegek voltunk ezért nem igazán értettük Anyukám vicceit, miszerint „akkor elkezdhetek főzni?". Én nem tudtam nyugodtan beszélni vele, ezért átadtam Kampányolónak a telefont, akinek a szeme most simogatást szórt és nem szikrákat, mint az enyém.
Szárszóra érve már nem mondtam el, hogy a bőröndömet lehet húzni, mert ezt mindenki tudta már, csak a kulcsot kértem el, hogy a fehér táskám nehogy Nővérem kezei közé kerüljön.
A családi ebéd megkoronázásaként Nővérem mesélt az ő családjáról, ami igencsak tetszett mindenkinek. Közben csatlakoztam Nővérem és Kampányoló bizalomköréhez, ami azt jelenti, hogy akárcsak egy pillantás miatt is végig tudjuk röhögni a családi ebédet. Ezt a nevetés áradatot Nagyim beszólása koronázta meg, amin tényleg az asztalra borulva visítottuk a röhögéstől. Sajnos, már nem emlékszem mi volt az.
Amilyen gyorsan jöttek, olyan gyorsan hagytak is el engem a szuper előtaggal rendelkező megmentőim. Az eddig folyton lüktető embersereg, folyamatos zene és programok helyébe lépett a csend. Vártam, hogy történjen valami. Vártam egy atomrobbanást, ami talán felpezsdíti a nyaralókat. Nem jött. Serj Tarkiant és a Tankcsapdát felváltotta Nagyim éneke, Nővérem helyett Fülöpöt tudtam ölelgetni és az éjjeli beszélgetéseket felváltotta a tücsök ciripelés és a béka brekegés. Anya szerint, mint egy lufi, úgy eresztettem, szerintem meg fáradt voltam és fel sem fogtam, hogy mik történtek az elmúlt héten. Mire magamhoz tértem, hogy újra a családom körében vagyok, addigra Nővéremék valószínűleg felértek Pestre, vagy megálltak eperhabot enni. Feleszmélésem után lefeküdtem aludni és csak Műkedvelőné telefonjára ébredtem fel, aki azt kérdezte, hogy mikor érkezem hozzájuk a Nagy-tó másik partjára? Azt se tudtam, hol vagyok, így mondtam valamit, amit másnap már meg is bántam. Azt ígértem, hogy kedden 10-kor felszállok a kompra, és velük leszek, ki tudja meddig.
