GoGo

 Reggel Anyukám hívott. Otthonról. Mármint, hogy Budapestről. Hétfőn már jelenése van a munkahelyén, engem pedig azért nem értesített, hogy tovább tudjak nyaralni és jól érezni magam. Szegénykém, ha tudná az igazságot. Nem nagyon tudtam vele beszélni mostanában. Tekintve, hogy a telefonszámlám augusztusban igencsak magas lett, a pesti kiruccanásom miatt és azért, mert itt igazából az egész nyaraló egyterű. Bezárkózhatnék egy szobába, de az meg levágós. De azért ma elmondta, hogy Műkedvelő már most, reggel 9-kor is olyan sörszagú, hogy én berúgok tőle. Sajnálkozott. Most már, mindegy.

Tortással a csütörtöki találkozásunkat fixáltam le az előbb smsben. Kíváncsi vagyok, hogy mi lesz belőle. A szerda mindenesetre biztos. Várom már, hogy otthon legyek. Nem véletlen a mondás: home, sweet home.

Tegnap este Műkedvelőnét képeztem tovább zeneileg. Péterfy Bori és Quimby után, Nick Cave-et hallgattunk. De előtte persze volt kérdés bőven: hol hallottam először a Quimby-t? Melyik számuk az a Most múlik pontosan? (tudni kell, hogy Műkedvelőné kedvenc száma ez) Jó zene a Nick Cave? No comment.

Délután, a sarkvidéki időjárásnak köszönhetően, a hegy teteje felé vettük az irányt. Nem, ez nem a Himalájai útinaplóm. A fotós karrierem kikövezetlen ösvényének ágait tovább kaszaboltam, bár nem a saját a gépemmel. Egy jobbal:-) Elindultam a portréfotózás rögös útján, engedelmetlen modellekkel és vakuval. Kárpótolt az engedelmetlenségért a naplemente és az árvalányhaj kompozíciójának szépsége. Ehhez jött az esztétikai érzékem és a mozogni tudásom, aminek segítségével le tudtam feküdni a földre, hogy a fény - modell - háttér elemek összessége kellemes triót alkosson.
A visszafelé úton még több fű, fa, virág állt nekem önkéntelenül modellt, ami miatt eléggé le is maradtam. Visszajöttek értem, bosszúsan és értetlenül kérdezve: merre vagyok? Miért vagyok ott? A naplementés fotóimat be fogom küldeni valahova, de előtte még dolgoznom kell velük, mert „digitális képet nem adunk ki úgy a kezünkből, hogy nem dolgoztunk rajta" (by Nővérem).

Este ZénóZebulonnal megállapítottuk, hogy nem hagynak minket telefonálni. Őt Franci cseszegette virtuálisan, engem Műkedvelő non-verbálisan. Ismét szóba került az iskolakezdés, amit egyre jobban nem várunk. Aztán számba vettük, hogy ki és mennyit változott vajh' az elmúlt nyár alatt. A változásaink igencsak kegyetlenre sikerültek, de mi nagyon jót derültünk rajta.

Szót kell ejtenem, ismét, Műkedvelőről. A 11 órai kelésem után pár perccel, mikor mellé álltam én berúgtam a szagától. Két embertípustól félek: a mérges (ideges) embertől és a részegektől. Egyiknél sem tudom, hogy mi lesz a következő lépése. Este, miközben ZénóZebulonnal beszéltem, rám szólt, hogy legyek szíves és ne csattogtassam a számat, mert ő szeretne aludni. És, hogy hányszor kell még elmondania? Mérges rám szólás előtt, minimum egyszer, hogy legalább tudjam.

Éjjel aztán bedurrant a lábujjam, amit úgy gondoltam, hogy kidobok az ablakon, de aztán elaludtam inkább.