Van bennem egy fura érzés. Egy mondáshoz tudnám hasonlítani, ami így hangzik: "Mindenhol jó, de mindig elzavarnak." Bújnék én ide vagy oda, bár leginkább csak el, de mindenhol útban vagyok, sehol sem látnak szívesen. Hiába mondom, hogy egy és többet soha, a világ láthatatlan törvényeibe és falaiba ütközöm. Fognék egy vállat és arra dőlve be nem állna a szám, mesélnék az elmúlt ingóköveken ugrálós időszakról. Hiába az álmok, vágyak; nem tehetem. Ezt Tortással megcsinálhatom, mással nem igazán.
Tortás erős volt, egészen nyár közepéig, amikoron is az Ő Gucci órása megváltozott. Már ő hordta a Gucci órát és ő ment el kínait enni, egyedül. Egyedül ült a Duna parton, egyedül fotózott a csodagépével. Egyedül járt szórakozni, egyedül ünnepelte a születésnapját. Egyedül járt futni és egyedül járt haza. Eközben Tortással válságstábot alakítottunk ki, különböző helyszíneket. Volt az, budai kilátás előtt, Ős-mut bevásárlókomplexum előtt, nálam, nála, buszon, kocsiban... Egyedül vitatatta meg az ő Ex-szexével (by Nővérem) a párkapcsolati gondjait és a BuziBarátjával ment el moziba. Felmerült bennünk a kérdés, hogy talán ő is, de gyorsan elvetettük, amikor 2 lányos tengerparti mms érkezett, alatta a szöveg: jól érzi magát. Tortás homeosztázisa azóta sem billent helyre, azóta is próbálom helyes tanácsokkal ellátni, de lassan én is kiürülök.Így hát most egy erős vállat keresek, aki elbírja a nagy és okos fejemet, amiben jobbára káposztalé van. És térfogat növelőszer. Tééérfogaat növelőőő szeeeer? Minek azt növelni? Sose volt nagy. (by Besenyő Pista bá')
Azt mondják az okosok, hogy ez a kamaszkor. Támaszra van szükségem, mert úgy érzem, elveszek. És itt ütközöm bele a világ láthatatlan törvényeibe és falaiba. Azt mondják a felnőttek, akik már átestek ezen (ez olyan, mint a kanyaró?), hogy ennek egyszer vége lesz. Én most úgy érzem, hogy ennek sosem lesz vége, mert mindig jön egy újabb bizonytalanság, a támaszkodós vállak az évek során elvesznek és csak magunkra számíthatunk. De ha az nem elég?
