Hogy kicsoda? Én, a családi életem, a baráti kapcsolataim. Inkább kezdem előlről...
Azt vallo(tta)m, hogyha a családi életem rendben van, akkor a barátaimmal nem tudok szót érteni. És ez az fordítva is igaz, ha a barátaimmal minden rendben van, akkor a családi életem katasztrófa. Na, mostanában ez a rend felborult.
A családom az aurámon belül ugrál rajtam, hogy tanuljak és készüljek az érettségire. Nem, az nem elég, ha elkezdem elolvasni a töri könyvet. Üljek le és tanuljak. Múltkor, Isten látja lelkemet, leültem és 3 órán keresztül tanultam, én a figyelemzavaros. Este Enyi telefonozott és megkérdezte mit csinálok, mire mondtam, büszkén, hogy zenéket töltök a telefonomra, de előtte 3 órát tanultam. Mire megtartotta a székfoglalót, hogy tanuljak többet, hiszen volt olyan vele, mikor egyetemista volt, hogy 10 vagy 13 órát tanult. Mantráztam magamban, hogy szépen beszélsz a nálad idősebbekkel, főleg, a családoddal. Újfent megígértem, hogy tanulni fogok. Ezután, ha ez nem lett volna elég (de az volt!), megkaptam, hogy legyek szíves mindennap felhívni őket, hogy tudják mi van velem. Ez ott kezdődött, hogy nem tudták, hogy megyek falut kutatni és, hogy mit is fogok ott csinálni és, hogy miért nem tanulok inkább. Már majdnem én is megszólaltam, vagy inkább átemaileztem volna a határidőnaplómat, mikor kijelentette, hogy ő most pipás rám, mert nem szóltam. Eszembe jutott, hogy zöld pipás talán? Kicsit nevettem ezen, a gödörből. Már Anya is megtanulta a "tanuljál, mert meg fogsz bukni az érettségin" szöveget, ő a nap 24 órájából 20-ban mondja ezt nekem. Ha ez így folytatódik, hamarost mindenkit úgy elküldök a picsába, hogy vissza se mernek majd jönni...
Tortás megígérte nekem, hogy megbeszéli otthon, hogy levihet-e engem hétvégén a Királyok városába. (bár ő nem tudja hova kell menni és bevallom én se. Más igen.) Oda, ahol először ültem motoros kétkerekűn és, ahol a kedvenc váram van. Oda, ahol csak ülnék a dombon és csak néznék magam elé majd elkezdenék egy új Sió (könny)csatornát. Vinnék kabalavirágot (fehér rózsa) meg az angyalok jelét. Bár az is megfordult a fejemben, hogy nem lennék ehhez elég bátor. Én csak ott ülök, nézek ki a fejemből, mire megjelenik az egész család. És akkor, míg én a legfeketébb állapotomban vagyok, előjönnének még-még az emlékek meg a kérdések, meg a miért is vagyok itt-re való magyarázkodások, és egyáltalán hogy kerülök ide. Szeretném is, meg kicsit nem is. Szemtől szemben, egyedül lenni azon a helyen, ahonnan Ő többé soha.
ZénóZebulonnal jól kijövünk, most nincsen semmi veszekedős, félreértős időszak. Kopp-kopp-kopp, háromszor, valami fafelületen. Felfedeződött bennem a gondolat, hogy nincsen titkunk egymás előtt és ez jó. A brazil sorozatokban való szereplésem után talán unalmasnak tűnhet, de nem az. Tetszik. Ma délután-este-éjjel aparátokat nézegettünk, neki meg nekem. Külön-külön, persze. :-) Megegyeztünk egy azonos fajtájú aparátban, bár nekem az Olympus felé húz a szívem. Szebb, okosabb és végre egyszer olyan aparátom lenne, amilyet igazán szeretnék. (nem, nem az E-410-es :-( sajnos)
Eddig minden szép és jó, de most jönnek a viharfelhők. A viharfelhőkről általában nehéz beszélni, főleg, rögtön és abban a pillanatban, amikor elérnek hozzám. Normális ember el tud előlük menekülni, behúzódik a házban, felvesz egy esőkabátot. Én nem tudok, most meg szenvedek, mint vakond a betonon. Az még fontos, hogy nem baj, ha senki nem érti, hogy ez mennyire rossz. Lényeg, hogy én tudom. A csodálatos József Attila csak ennyit mondd: "tartalmaidban ott bolyong az öntudatlan örökkévalóság.", és milyen igaza van. És még tovább:
"A lét dadog,
csak a törvény a tiszta beszéd.
De szorgos szerveim, kik újjászülnek
napról napra, már fölkészülnek,
hogy elnémuljanak."
Én sajnos nem tudok ilyet írni, pedig, hogy szavakba önteném. "Ezt már követni sem lehet, mondhatnám követhetetlen. Az életemet megírom majd egy kötetlen kötetben." Mondom én, hogy nem tudok. A könyvben is folyton idézni fogok?
