Le vagyok maradva, magamhoz képest. Jövök a blogba egy múlt szombati Péterfy Bori & The Love Band koncert beszámolóval, a Falun történt eseményekkel és a pénteki nappallal és éjjellel.
A koncertről annyit tudok mondani, mivel régen volt, hogy nagyon jó volt! Mondjuk, mikor nem az? Első sorból üvöltve énekelni a Csobogás-t, csodálatos érzés, felszabadított és, bár Bori azt énekelte, hogy "ugye nem valószínű, hogy bármi más lesz", én mégis úgy éreztem: de igen, valószínű. A miniszínpadon Bori nem tudott táncolni és én megállapítottam, hogy szerencse, hogy vittem magammal semmiféle képrögzítő eszközt, mert csak az orrlyukát tudtam volna lekapni. A koncerten mellettem állt egy szőke srác, aki (velem ellentétben) az összes számot tudta kívülről. Énekelte is rendesen. A koncert utolsó harmadában elénk (értsd: Tortás és én) tántorgott egy lány, akiről nem tudjuk, hogy miféle tudatmódosítokat szed, de feltántorgott a színpadra és megölelte Borit. Majd, pár perccel később, elkérte a számlistát!(!!!) Ez az én dolgom, mert én vagyok a mániákus számlistagyűjtő. Mániám, számszerint 2 db papír darab. Az egyik Dávidtól a zépés Quimby koncert után, a másik pedig a szombati koncertről, melyet nem túl stílusosan lecsentem a színpadról. Szót kell ejtenem még az előzenekarról, ami a Mr. Papa Giorgio volt. Nem fogok sokat beszélni róla, de ez az előzenekarság egy hálátlan feladat! A második szám után lehurrogtuk (mi? mi, neeem) a színpadról, hiszen ha ilyen koncertre akarok menni, akkor majd olyanra veszek jegyet. Azt hiszem, hogy leváltom a Quimby-t és az ő számaikat fogom énekelni és idézni mindig. Nem, inkább nem.
Falun történt események: kedden reggel időben odaértem a város legdélibb pályaudvarára, ahol System álldogált az új hajszerkezetével. Reggel és párás idő lévén meg sem ismertem az új hajával. Lassan jöttek a többiek is, de ketten lekésték a vonatot. 13 órára le is értünk oda, aminek nem tudom a nevét és értünk jött a vendégház vezetője, aki majdnem druszám. Egy nem szerpentines, de annál göröngyösebb úton el is jutottunk az Ökofaluba, ahol melegváltásként érkeztünk mi. És, persze a takarítónő. Megmondom Anyának, hogy legyünk mi is ökó-k mától és fogadjunk egy takarítónőt! Körbe néztünk, fotóztam - ismét jó képek! Megérdemlek egy új aparátot, csak az a kérdés, hogy milyet? Lekaptam egy nyelvét kiöltő lovat és egy kiskutyaszemekkel rámnéző ebet. Csudálatos!! :-) Ettünk és aztán beszélgettünk a vendégház vezetőjével. Ő mesélt, mi hallgattuk. Vittem a jól összeállított kérdéssoromat, de a mese annyira komplex volt, hogy kérdezni már nem is kellett. Ismét fotózás volt a program, hiszen ez volt a fő dolgunk. Ja, meg a beszélgetés. Bár az nem volt megszabva, hogy kivel. Igyekeztünk szóba elegyedni az ottaniakkal, pl egy kisfiúval, aki szerintem elég helyes volt. Ő nem tartott minket annak, tovább állt. Mély nyomot hagyott a lelkemben a komposztvécé fogalma, amelyről ezt beírva a híres keresőbe, mindent meg lehet találni.
Este aztán kinyitottuk a borainkat, többségében édes vörös, és beszélgettünk. Iskoláról, programokról és jaj, el ne felejtsem. Anya szerint, irónikusan "hú, de nagy poszt", szerintem meg nagy felelősség, én lettem az iskolaújság főszerkesztője. És itt, most bátran verhetem King-Kong módjára mellkasomat, nem látja senki. Beszélgettünk még a tetteinkért való felelősségvállalásról, arról, hogy különböznek a szemszögek. A múlt iskolai élményekről és (elkerülhetetlen) a jövőről. Megpróbálkoztam azzal, hogy maradhassak még egy évet a suliban, mondjuk a matek miatt, de a válasz határozott nem volt. Vagyis, hazudok, mert a válasz, szószerint, ez volt: "a lónak a faszát." Azt hiszem, reménytelen. :-(
Voltak akik kaptak a fejükre, én pedig ültem, én magam voltam Holle anyó a nagy pokrócban, kezemben volt a képzeletbeli popcorn és a képzeletbeli kóla (helyett, bor) és első sorból néztem a mozit. Csak a filmszemlén szólaltam meg, akkor viszont erőteljesebben, majd ismét szemlélő üzemmódba kapcsoltam. Reggel azt gondoltam, hogy forró vízzel letusolok és majd minden rendben lesz. Ehelyett kaptam langyos vizet és utána fázást - úgy látom ez ökoéknál így megy. :-( Reggeli után meglátogattuk a temetőt, ahol Darawk (tudjátok, a tudás istene) kezembe nyomta az aparátját, én meg megint meghatódtam. De beraktam az érzelmeimet egy dobozba, azt egy szekrénybe és, majd elveszem, ha lesz erőm (from Született feleségek). Persze, miután visszaszolgáltattam az új barátomat a gazdájának, a saját aparátommal is végigszaladtam a temetőn. Ez látszik is a képeken, némelyik olyan szar, hogy rá lehet könyökölni (by Nővérem).
Visszaérve Nagyszájú és System íjászkodtam, én pedig (na, mit csináltam?) fotóztam őket. :-) Van új kedvenc képem! Most bele vagyok buzulva az árnyékos képekbe, gyönyörűek! Nagyszájú modellt állt(ült, feküdt) nekem a fűben és róla is született egy neki tetsző, árnyékos kép. Pihenésképp én is megpróbáltam az íjász mesterséget, de az én nyilam ki sem lövődött az íjból. Vajon ez összefüggésben van Ámor nyilával, mely engem messze elkerül?!
Felszálltunk a vonatra és 4 és fél óra alatt már itthon is volt. Ezalatt mindenkit, mindenformában, mindenkivel kibeszéltünk. :-) Meghallgattam az összes számot a telefonomon (ma 112-re gyarapodott) és azt hittük, hogy megfojtjuk egymást. De, nem. :-) Egyedül kellett hazajönnöm, a nagy zsákommal, aminek a magamra kötőjét egy kisfiú meghúzta a buszon. :-(
Most leesek innen, de a pénteki nappal és éjjel mindenképpen említést (sőt, pláne egy külön posztot) érdemel. Azért is jó ez az éjjel, mert ki tudom fundálni az új szereplők neveit. És még a biokémia+matek párosra is marad időm. :-) "parton, on the beach" :-)
