Nem tudom, mi ütött belém angolóra után, de meg kellett köszönnöm azt, ami másoknak nem tűnt fel. Ez a mostani msn képemmel van összefüggésben, ami a szívemből beszél."i think i need a hug. :-("
Meg kellett köszönnöm, mert úgy éreztem, hogy ezáltal egy szinttel feljebb tudok jutni. Azt tanultam, way of mourn. Van Gogh-ba leírtam annak a a felét, ami elveszett, de most nincs erőm újraírni.
Ma, a megköszönés és az elfogadás után átsétáltam az Erzsébet hídon. Szeretek átsétálni hidakon. A biztosból ki, a bizonytalanba be - valami ilyesmi a főgondolat. Miközben tettem az egyik lábamat a másik után, a napközbeni telefonhívásokon gondolkodtam. Nem mintha nem szenvednék, de (a bika lelkem és) a büszkeségem megakadályozza tulajdonképpen a mindent. Senkinek se vallom be, hogy valójában beledöglök és bőgök az összes Szívek szállodája részen. És, hogy össze-vissza tükörfordítom a Where you lead-et. És, hogy csavargatom a hajam, mert állítólag jól áll. És, hogy nem vacilálok, hogy megmutassam-e a világot, ahogy én látom a lencsén keresztül. Ahogy azt sem mondom el senkinek (elmondom hát mindenkinek - exchibicionista), hogy sehova se állok.
Azt viszont igen, hogy tiszteletben tartok dolgokat és, hogy bár tehetném, nem teszem. Different people in the world. Hogy üvöltöm a Péterfy Borit és, hogy nem tudom tanulni a biokémiát. Ha most úgy üdvözölnének, hogy "helló", nem tudom mit csinálnék. Ajtó becsuk, szív is bezár vagy ajtó kinyit, Szívek szállodáját idéz: "Nem hiszek a megbánásban, mert minden, amit tettem vagy nem tettem, még ha nem is úgy alakult, ahogyan terveztem, visszavonhatatlan része lett az életemnek." Vagy csak fognám a telefonomat és neveket pötyögnék bele. A sorrend pedig nem számítana.
Ma, megszegve a szabályt, hogy "alvó, evő, ivó embert nem nézünk", beszélgettem Szaktanárral. Sérelmeztem Nekije, hogy a blog megszünteti az emberek közötti kommunikációt. Ő erre, pontosan nem tudom, de valami olyat mondott, hogy.. mit is mondott? Tejóég, pedig ezt meg akartam jegyezni. Na, szóval, lényeg az, hogy ha a két ember nem akarja, hogy megszűnjön köztük a kommunikáció a blog miatt, akkor nem fog megszűnni. Ebből messzire vissza és előremenő következtetéseket bírtam levonni még abban a percben, de mielőtt elkezdtem volna ezen filozofálni, inkább angolórára siettem.
Ma LLI-vel azon vitatkoztam (miután lebaszott), hogy a matematika mennyire áll közel a pszichológiához? Szerinte közel van, szerintem nagyon távol. Ezt elkezdte firtatni, mikoron is megkérdeztem ezt: "akkor én melyik egyenlettel vagyok párhuzamos?". Ő azt mondta, hogy egy X vagyok. Nem volt mit tenni (miután belelátott a fejembe), X-ként eljöttem. Ja és nekem adta kölcsönbe A holdat. Szeretem A holdat. (most csinálok a posztomról biztonsági másolatot)
