Kezdem a mai nappal, mert az friss, és úgy haladok majd visszafelé. Közben úgyis eszembe jut majd egy s más.
Ma reggel telefoncsörgésre ébredtem. Kimásztam az ágyból, nem emlékszem melyik lábamat tettem le először - hiba ("mint tudod a hiba elismerése is siker"- by Szaktanár). Felveszem a telefont, és bár a hang ismerős, nem jövök rá az első pillanatban, ki is az. Valaki zokogva kérdezte a telefonban, hogy mikor lát engem, mert nagyon egyedül van és nagyon fél. Pár perc múlva rájöttem, hogy Nagymamámmal beszélek. Próbáltam mondani neki, hogy csak a hétvégén érek rá és akkor is csak keveset, egyre jobban sírt. Fogtam hát magam és mindent eldobva, siettem az úri kerületbe, hogy feldobjam egy kicsit a hangulatát. Odaérve, elővettem a stand up comedy dvd-met és szórakoztattam fél órát. Mikor el kellett jönnöm, megölelgettem és futottam, mert ma matek zéhá volt.
Az órára 25 perccel később értem be, kissé egzaltált állapotban. Ledobtam magamról a cuccokat és nekiveselkedtem a feladatoknak. Tegnap, miután jó sokat matekoztam Szaktanárral, kifejtettem, hogy a 40% már abból is megvan, ha felírom a feladatszámokat, ugye?! Hát nem. Egy feladathoz hozzákezdtem, de reménytelennek láttam folytatni. Az egyiknek tudtam a megoldását fejből, mert emlékeztem rá, hogy az egyik harmada a másiknak, de ezt mégsem lehetett így leírni. Mikor realizálódott bennem a nemtudásom ténye, felálltam és elkezdtem összepakolni azt a pár cuccot, amim van. Számológép, ceruza, toll, tolltartó, pulóver, kabát, táska és a papír, amire írtam. Mikor minden a kezemben volt, már csak a papírt kellett volna magamhoz szólítanom és kivonulni a teremből. Az utolsó pillanatban kiesett a kezemből a táskám és belőle minden kiborult. Ekkor már elkezdtem feladni. A ceruzám valahová a terem másik végébe gurult, így apránként kezdtem a dolgokat felszedni. Mikor minden megvolt és a táskám cipzárját is behúztam, észrevettem, hogy Szaktanár aggódó pillantásainak kereszttüzében guggolok. Soványka és halovány mosolyt próbáltam húzni a számra az utolsó erőmből, de nem nagyon ment ezért kisétáltam a teremből. Persze, megőrizve azt, hogy úrinő vagyok és Gogó.
A terem előtt a táskámból felnézve, Szaktanárt pillantottam meg. Nagy csodálkozásomban, csak egy Szervúsz!-t tudtam kinyögni. Aggódó pillantásait nem tudta a teremben hagyni, bár ötvözte némi érdeklődéssel is. Nem kellett sokat kérdeznie, nem szoktam hagyni, hogy kelljen. Elmondtam neki a mindent, főleg a reggelt és láttam rajta, hogy ez a nagymamás dolog érzékenye(bbe)n érinti. Költői kérdésként feltettem, hogy "hát most így ez van és nem tudom mi lesz...?".
Mindenki számára nyilvánvaló és világos, hogy mi lesz, de senki nem mondja meg nekem. Nem mintha én nem tudnám. Régebben írtam a nagymama képről és, hogy nekem nincs ideális. Nagyimtól eljőve gondolkodtam ezen és rájöttem, hogy nekem akármilyen képem van a Nagyikámról, ez kell szeretnem. Vagy, ha nem is szeretnem, elfogadnom. Vagy legalább értékelnem és kihasználni a perceket. Eközben eszembe jutott Kampányoló és vele egy időben, Nővérem. Nővéremet próbáltam kérdezgetni, hogy van ő, mert olvastam, hogy hogy van Nagymamája. A válasz körülbelül a bejegyzésem címéhez hasonlítható. Nem mondom, hogy nem hiányoznak... De, az ígéret szép szó és be is tartom, amit ígértem. Bár tenném, de nem teszem. Neki, miatta nem.
Ott tartottam, hogy Szaktanárral osztom meg a Nagymamám és a matekbéli aggályaimat. Közben, persze vissza-vissza kellett mennie az okos(abb) diákokhoz, mert aktív susmusba kezdtek, de persze biztos, hogy nem matekfeladatailag. Halk, majd hangosabb krákogásba kezdett, amit annyira viccesnek találtam, hogy elmosolyodtam rajta. Bimbuska és System is értésemre adták, hogy aggódnak értem, körémgyűltek és kérdezgettek. Erőm nem nagyon sok volt elmondani, de magyarul sikerült. A két önkéntes is kérdezett a napomról, de nekik már csak a matekot bírtam elmondani, amihez hozzá sem tudtam szagolni. Mikor Anyukámat sikerült telefonálvégre kapnom, megkérdezte tőlem, hogy "és szegény Nagyanyádat okolod azért, mert nem sikerült a matekod?". Itt szakadt el bennem a cérna (meg a minden)! Szerintem is mindennapi esemény az, hogy felhív a közel 90 éves Nagyim és elzokogja nekem a (halál)félelmeit, mire én elmegyek hozzá, akkor ismét zokog. Elmegyek hozzá én, a féreg.
Magyarórán ma játszottunk egy vicceset. Neve: Akadémiai székfoglaló. Ez azért vicces, mert székfoglalót én szoktam tartani a bármiféle témában. Indiagirl már nem akart széket foglalni és felajánlotta valaki másnak. Szaktanár érezte a motiváltságot és a megfelelő logikai érzéket, hogy elfoglaljon egy neki tetsző széket. Bármiféle képpen meg lehetett ezt nekünk akadályozni, ami az etikai kódexben írva vagyon. Énekespacsirtánk pedig úgy gondolta, hogy a szék kihúzása a másik alól bennefoglaltatik az etikai kódexben. Az övében mindenképp, ezért megtette ezt. Ebben a pillanatban el kellett jönnöm, mert ütött a 3 óra. Jobb is volt, hogy eljöttem, mert ezt a mértékű bunkóságot nem tudom már elviselni! Kabátom megszerzéséért való küzdelemben (felmenni egy pár lépcsőt), találkoztam iskolánk Újrégi diákjával, aki Darawkkal (tudjátok, a tudás istene), akik valami gyógyító krémet kerestek. Meg is lelték fekete nadálytő krém személyében, amit én csak fekete nádtető krémnek hívok, mert úgy van értelme. Ezt még a maszír miatt hívom így vala.
Anyával találkoztam délután, de nem bírtam sokáig az egrecíroztatást, ezért megkérdeztem ZénóZebulont ráér-e ma délután? Mondjuk, most. Ráért, ezért én felkerestem és ottan helyben, nála instant lélekápolásba kezdett. Mikor befejezte, én kezdtem el a jótékony maszírt. Örült ő ennek, hiszen már régóta nem. Közben próbáltam a lábaimat akrobata módon tornásztatni, mert különben hangyákok mászkálnak majd rajtuk. Egészen jól elsikerült terelni a gondolataimat az elmúlásról. A fő gondolatelterelő a pizza volt, aki bántott engem!
A villamoson éreztem, hogyha ki kellene most nyitnom a számat, akkor valószínüleg arcba hánynám azt, aki kérdez tőlem bármit is. Ez az érzés egészen a hazaérkezés+1 óráig tartott. Anya kérdezgetett tőlem pár dolgot, amiből aztán veszekedés lett. Nekem szerencsére volt ürügyem, a hányingerem. Most elmúlt, azzal a közhellyel is élhetnék, hogy "most múlik pontosan."
