Tényleg rend a lelke. Elmaradásaim vannak blogilag. Kezdem a csütörtök délután estével, mivel a reggelt, a sulit már elmeséltem.
Iskola után Nővéremhez siettem, kiből kioperálták a kiskukacot és most már nem kell neki lámpa éjjelre, mert önnönmaga is világít. Úgy döntöttem, hogy nem veszem igénybe a metró nyújtotta szolgáltatásokat és a város legkeletibb pályaudvarától villamossal folytatom az utam. Életemet kockáztatva akartam átkelni a forgalmas autó úton, de megállított egy pasas. Angolul kérdezte, beszélem-e az ő nyelvét? Természetesen igennel feleletem és nem csak azért, mert szép volt a szeme! Biztosan ő is az angolság klub tagja, ugyanis oda, csak a szépszeműek kerülnek! Elirányítottam a Váci utcába, mert oda szólt a papírja és megmondtam, hogyha sikerült eljutnia a Ferenc körútig ott kérdezgessen tovább, hogy hol a Lónyai utca. Kedvesen megköszönte, somolygott egy kicsit, én pedig tovasuhantam. Ó, drága, ékes angolság klub!
Felugrottam a villamosra és percek múlva már Nővéremnél is teremtem. Besurrantam egy bácsival a kapun, majd egy csöngő segítségével a kuckonellába is. Képnézegettünk, Nővérem főzött (!!), és mufflont sütött, aparátoltam, majd ezt a nemes tevékenységet megzavarandón megérkezett Konyhás, hogy megszerelje a mufflon kémlelést segítő szerkezetet (ez lenni a sütő lámpája). Majd segített beállítani Nővérem pozicíóját, hogy olyan fejet vágjon, mint, aki egy gyerekkel magához láncolt egy pasit. Ki ne felejtsem az Ál-Ügyvéd által hozott kínai-ufó teát! Beledobtunk a vízbe három gömb alakú valamit, amik szép lassan kinyíltak és egy ufóhoz majd egy poliphoz kezdtek hasonlítani. Kampányoló érkezésével ért volna véget az ott létem, de sűrű nap lévén ő nem érkezett meg. Nővérem telefonját én vettem fel és így, hónapok csendjét megtörő telefonbeszélgetést folytattam Kampányolóval, majd átadtam a maroktelefont Nővéremnek. Megbeszélték ők, hogy mai nap sztornó, majd máskor.
Mikor negyed 8-at ütött az óra, Konyhás megkérdezte tőlem, merre is megyek én pontosan? Megadtam a koordinátáimat (Location, location, location), majd valahogy szóba került, hogy hazahoz. Mikor kiléptünk a kapun, elhaladt előttünk egy villamos, de akkor még nem tudtam, hogy egy, személyiségének ezt a részét eltitkoló, titkosügynök utazott rajta. Hazafelé menet Anya hívott, hol vagyok, majd meglepődött, mikor megállt a ház előtt egy kék, olasz rendszámú autó és belőle kipattant az ő gyermeke. Így legalább nem vitatkozott velem, mert annyira meg volt lepődve.
Másnap, péntek, reggel Szaktanár érdeklődött hogy létem felől. Egészen meglepődtem, hiszen ilyet nem szokott csinálni és különös oka sem volt rá, mert a boldog arcomat vettem fel reggel. Megkérdezte azt is, hogy az lehet-e, hogy engem látott tegnap este a villamosról. Hoppá, kérem szépen, vigyáznia kell az ember lányának, hogy merre jár és mit csinál! Definiálta, hogy én voltam-e az a lány, aki két másik ember társaságában kijött egy kapun, majd beszállt egy autóba. Ilyen bárki lehet! Aztán mondott koordinátát és időt is, így ez csak én lehettem. A mai világban már a villamosnak is szeme van!
Délután szaktanári behatást (én megerősítésnek hívom) kértem a keddi előadásommal kapcsolatban. Felajánlottam, hogy beviszem a szerelmemet, aki nem a Kiss Tibi, hanem csak egy fadarab. 4 húrja van és, ha akarom, szépen szól. A csoportból minimum ketten csodájára jártak már csak a szó hallatán is, hogy nekem birtokomban van egy belőle. Vacicáltam, hogy kinyilatkoztassam a 9 és háromnegyed év szakmai tapasztalatát és tanulását. Nem tudom, hogy miért használok múlt időt...
3-tól fontos dolgom volt a Millenárison, interjút kellett csinálnom egy fontos emberrel, ki a Sziget -1. napján Bohóc1-nek hívta magát. A terv az volt, hogy megbeszélünk egy időpontot és addigra az egész életrajzát megtanulom. Na, igen, de művészúr inkább úgy gondolta, hogy csináljuk meg most. Moooost?! Vagy telefonon. Vagy emailben. Vagy majd csak a januári iskola újságba mehet vele az interjú és akkor is talán csak egy posztumusz, mert novemberben és decemberben alig lesz ideje levegőt venni. A telefonos, emailes interjút rendkívül személytelennek tartottam, ezért a Katalán önkéntes, ki újságírói babérokra tört a hazájában, gyors oktatásban részesített. Összeírtuk a kérdéseket, majd fogtam a telefonomat és Bohóc1 elé tartottam. A telefonomból felszólításra érkezett a bátorítás, de erről majd később. Bohóc1 nagyon segítőkész volt, akkor is, ha elakadtam, mondván "nemgond, hiszen nem ez a szakmád!". Emailcím csere, illetve az övé, nálam és még kontakt. Ahhoz képest, hogy legelső és rögtön egy nagy emberrel, egész jól sikerült.
Azonnal el is húztam a csíkot, siettem haza, fáradt voltam. 4es-6ossal jöttem haza, ami péntek délután 5-kor nem egy álom. Nekem ezen a járműven kell megejtenem a székfoglaló beszédemet a barátságról és annak fontosságáról. Valamint szóba hozni a hétvégét és a szürke hétköznapokat. Ezt úgy, hogy ne az egész villamos hallja és azért én is halljak valamit. "egyszer már illene rendbe hoznom az életem." - de nem a villamoson, ezért el is búcsúztam gyorsan.
Hazaérkezve Enyi ült az asztalfőn, csodálkozott, hogy csak 6 körül értem haza. Szerintem én csodálkoztam jobban, mert fogalmam sem volt, hogy mit keres itt és azt pedig csak remélni tudtam, hogy nem jött fel a kupis szobámba. Epiért megy a repülőtérre, de hazamennie már nem lett volna értelme így meglátogatott minket. Megmondtam Neki, hog én is ki akarok menni Epi elé a reptérre, így, amint megszólal a telefonja, engem is vigyen magával! Mikor végre beleegyezett, megcsörrent a telefonja és már mentünk is. Epi borzasztóan fáradt volt, ezért nem is engedtem, hogy hazahozzanak. Busszal tértem újra haza, miközben a reptérről jövő embereket figyeltem. Szeretem ezt csinálni, mindegyik olyan különleges.
