Szerett intézményes karácsonyi buli volt ma. Nagyon édesek voltak, könnyekig hatódtam (de ezt persze már csak a kocsiban). Be kell valljam, most kicsit átérzem, amit ZénóZebulon tavaly a ballagási buli után mondott nekem. Akkor mondtam, hogy hm, hm, biztosan nagyon rossz érzés. És tényleg. Meg lesznek itt örökítve a mindenek, az első perctől az utolsóig (igen, a telefoncsörgős, angyalszárny átadós esemény is!). Az este tanulsága az, hogy nem kell semmit erőltetni, minden jönni fog magától - és ezt most én gondolom így, nem mások mondták. Ki kell várni és akkor jobb lesz, mint amit valaha is várnál. Addig is, amíg a részleteket nem mesélem el, azt igen, hogy szépErzsébet írt nekünk egy verset a Karácsonyról, ami most tényleg betalált. Igen, oda. Utánzásnak tűnhet, de muszáj idéznem (közben pedig a könnyeim halomszámra potyognak)...
"Ezért a mai estét lelked mélyére
tedd el. Óvatosan, vigyázva
takard be fenyő levelekkel.,
s ha majd egyszer később
felidézed az arcunk,
tudni fogod biztosan, hogy
mi mind Neked teljes és boldog
életet akartunk."
