GoGo

Sokat, nagyon sokat gondolkodom ezen a kínkeserves végen, amit most átélek. Még sosem volt élő emberrel vége semmilyen kapcsolatomnak, így ez az első, amiből a tapasztalatot és az 'élményt' hordozni fogom egy életen át. Nem mintha annyira akarnék bármi ilyet is hordozni, de muszáj. Néha megsajnálom a mi kis csodás barátságunkat és már a zöld gombon a kezem, hogy egy "szia, hogy vagy?" hívást kezdeményezzek, mert régen állandóan beszélgettünk aztán egy nap csak úgy abbamaradt és, úgy érzem, én ebbe belahalok. Úgy érzem elvesztettem, és nagyon fáj. Aztán átpörgetem az agyamon a sok emailt, azonnal üzenetet és rájövök, miért is nem kell nekem ez a barátság többé. Nehéz és keserve elfogadás, elfogadás ez, amiről azt gondoltam, hogy sosem fog megtörténni, mert velem, velünk ilyesmi nem történhet meg. Szép volt, jó volt, köszönöm, ennyit szánt a sors. Elfogadni nehéz lesz, de meg fogom tudni csinálni. Nó csojsz.