Anyukám aztán nagyon ért a "hogyan rúgjunk a földön fekvőbe még egyet?"-hez. Ha lenne ebből Oscar díj, biztosan ő kapná meg. Én meg azt kaptam meg, hogy "mert nem készültél eleget, és remélem ez elég jel neked, fiam, hogy lásd: keményen kell tanulni." Úgy éreztem magam, mint egy filmben: Köszönöm anyám, most elmehetek?

Ez volt a legrémálmaimabb legrémálmaibbja. Eszembe jutott egy klisé: élni és élni hagyni. Nem is volt kedvem reggel lemenni, egyáltalán, mert annyira, de annyira tudtam, hogy ez lesz. Ez most annyira feszít belülről, hogy a fejem mindjárt leesik és darabokra törik. Kicsit úgy, mint az I cried for you klipben. Lucifer feljött hozzám egy kicsit a pokolból. Szükségem volna egy kis léleksimire, megint. Fejefáj, de törit kell tanulni.

P.S: ja és mellesleg csodálatos fotókat készítettem álmomban egy csodálatos fényképezőgéppel.