..kezdjük a barátságot.
Ott vagyok köteles folytatni a történetet, hogy csütörtökön Tortás átjött hozzám, hogy megvígasztaljon. Szórakoztatott, csináltunk neki új postafiókot, aztán csak véletlenül a D betűs blogra tévedtem, ahol olyan bejegyzéssel találtam szembe magam, hogy úgy éreztem menten hozzávágom a fejemet a falhoz. Szörnyű volt olvasni, hogy MLB-mnek is szörnyű. Ezért hát lementem Anyához és kerek perec megmondtam, hogy én most odamegyek, nem tudom mennyi időre. Nem enged el? Pont szarok bele, megyek. Persze a szobámba felérve Tortás új terve fogadott. A terve szöktetés volt (a szerájból). 100 indokot soroltam fel, hogy miért nem. Nem tudok hazudni, úgy is lebuknék, ők úgyis lemennek a Nagy-tóhoz, úgyis lebuknék. Végül úgy ment ki a bejárati ajtón, hogy "majd hívj, ha indulsz hozzánk". Kikísértem, búcsút intettem neki, aztán felcsörtettem a szobámba (dúltam, fúltam, dühmorú voltam) és tárcsáztam MLB-met (aaaakkkoris így fogom hívni, akárki akármit mond!). A telefonom kiírta, hogy "Hiba a kapcsolatban!" és nem tárcsázott. Dühösen lecsaptam a telefont az asztalra és kb. 2 másodperc sem telt bele, hívott MLB-m Anyukája. Félénken szóltam bele, hátha jön egy kínos telefonálás (ami nem szokott jönni, de mivan ha most mégis), de azért is paráztam, mert mi van, ha mégsem MLB-m az, hanem tényleg az ő szülője. Tényleg a szülője volt, gyorsan letettük és visszacsörögtem a vezetékesen.
Ezen a vonalon aztán sziporkáztak a tervek, az ötletek, a fájdalom, hogy miként és hogyan mehetnék most azonnal oda. MLB-m Anyával is beszélt - de ez, szóval..gáz volt. Megjegyzem, csak halkan: magam azt éreztem, hogy kifutok a világból, ha most azonnal nem mehetek oda. Mondjuk egy helikopterrel. Megbeszéltem Anyával (ez azért túlzás) és megkértem, hogy beszéljen Cuncival, akivel pénteken lett volna találkozóm. Az egész beszélgetést hallottam, amit folytattak és a haragom azirányba csak nőtt és nőtt. Közben ruhákat dobáltam be a táskámba, 3 napra, és közben figyeltem, hogy mi folyik a telefonbeszélgetésben. Mondjuk vér.
Hívtam taxit is, csak hogy gyorsabban odaérjek. Kicsit olyan érzésem volt, mintha a Twilightot nézném, csak Edwardot hiányoltam magam mellől. Anyának puszit nyomtam a homlokára és nagyon megköszöntem, hogy megbeszélte a megbeszélhetetlen Cuncival (akivel azóta sem beszélek). A taxissal jól elcsevegtem, a magázós és a tegezős beszédmódot keverve, míg nem végre megérkeztünk. Bár az utolsó kanyarokban én navigáltam... Kiszálltam a taxiból, felakadt az egyik táskám (mert hármat vittem), ami miatt kiröhögött a taxis. Ezúton is üdvözlöm!
MLB-m már az ablakból leszólt nekem, ami miatt majdnem kiestem a bugyimból. A kapukódot szerencsére még tudni véltem, így kb. 2 másodperc múlva fent teremtem. A nagy meleg miatt nem volt egymás nyakába borulás, de azt az első negyedórában leszögeztük, hogy ilyen többet soha nem lesz, érted? SOHA. Oké. A világ egyszercsak megnyugodott körülöttem, hogy ott voltam. Nem voltam felzaklatva, hogy most mi lesz, nem voltam pánikba esve, hogy hogyan fog minden ezután menni. Egyszerűen meg voltam nyugodva, minden olyan jó volt.
Egészen pár órával későbbig, amíg ki nem derültek a NagyIntézményes ponthatárok. Csak a sajátomról fogok beszámolni, a többiekéről nincs jogom. Tehát, én Gogóka tisztelettel jelentem: egyetemista lettem. (erről majd írok egy dalt) Az álomegyetem, álomszaka lett az, ami. De erről majd akkor, ha ott vagyok. Igyekeztem minden erőmmel a "tedd a kezed homlokomra mintha kezed kezem volna" elvemet követni. Hogy sikerült-e? Nem engem kell megkérdezni.
(A következő sorokban ott fog ülni az árulkodás a barátságunk mélységről)
Az első éjszakát végigbeszélgettük. Csodálatos érzés üldögélni a teraszon, röhögni a járókelőkön, és arról beszélgetni, hogy hogyan lesz tovább. Olyan világmegváltós. Nem feltétlenül csak az utóbbi 1 napi poklok pokláról beszélgettünk, hanem a régról, az újról, a róla, a rólam. Aztán mindezt a lakásban folytattuk tovább. Nagyon boldog voltam, hogy ott vagyok. Nagyon hiányoztak ezek a pillanatok az elmúlt 1 hónapban (jézusom!), úgy éreztem, félember vagyok. Tudtam, hogy mi hiányzik, de nem tudtam, hogyan lehetne újra az "enyém". A fogkefémet kihelyeztem a fürdőszobába és másnapra (szülői rásegítéssel) bekerült a fogkefe tartóba. MLB-m meg is jegyezte, hogy felvehetek egy új vezetéknevet. Az övékét. :-)
A többiről nem beszélek, mert elrontaná ezt a boldog-blog hangulatot, amit megteremtettem. Bár ezt egyedül nem tudtam volna kivitelezni. Köszönet érte!
