Ez a régi Kispál szám jutott az imént eszembe. Nem tudom miért, de most ezt hallgatom oda meg vissza. Ezt még a Matyis korszakomban hallgattam sokat. Hülye szemét. Aztán meg a Szívrablást.
"- Gyere be, mit hoztál ide el, csaknem hiánytalan
- Mindenem itt van, csak a szív kéne, ami még nálad van
- Azt nem adom, mert te azt örökbe adtad! - szólok mérgesen
S becsapom az ajtót, felőlem meghalhat
Aztán megbánom: tessék a sajátom, nesze az itt van
Dobogjon az benned, szolgálja életed, amíg van
Hülye voltál, mondom majd, ha ez elmúlik
Csak múlna már el, nem is én vagyok ez már."
Aztán eszembe jut az, amiről mostanában sokat beszélgettünk. Éjjelen is át, akár. Vica-virsa. Az egyedüllétről. Ma ahogy mendegéltem az utcán, eszembe jutott a pénteki esküvő és, hogy én mennyire stresszelek. Pedig nem is az én esküvőm.. Kb. 10 stresszort tudok felsorolni, ami a mostani ideg- és lelkiállapotomban soknak számít. És aztán az jutott eszembe, hogy jó volna egy olyan valaki, aki eljön velem oda, ugyanolyan barbieruha színű ingben (nem hátrány, ha nadrág is van meg cipő. de ezeknek már nem kell barbieszínben pompálniuk), és biztosít arról, hogyha esetleg mégis szűk lenne a ruha és elájulok, elkap. Ekkor persze ez a hülye szemét jut eszembe, mert akkor is szó volt egy esküvőről. Ma odaadtam a ruhát Bringának, majd az ő varrónőjük kivasalja. Én meg nem eszem péntekig, és megpróbálom edzeni a tüdőmet, hogy fél napig ne vegyek levegőt. De ez se közel-se távol nem lesz így. Hol van már az a Matyis korszak... Tudom, érzem, hogy majd jönni fog valaki más, valaki aki jobban fog szeretni, mint valaha (na, persze kivéve Anyámat, aki ezt rendszeresen egy mérlegre rakja). És én meg jól boldog leszek. Egyszer.
Egész délután aludtam, kidőltem. Álmodtam valamiket, de már nem emlékszem - jobb is. Aztán felhívott Epi, aki Enyivel karöltve haragszik rám, mert "azért ezt és ezt meg kellett volna tenned.". Sikítva esik le a hajam ettől... Két napja próbáltam Enyit elérni. Egyszer nem volt ott, egyszer siettek, de ezek az átlátszó kifogások elegek voltak, hogy vérszemet kapjak és addig nyúzzam Epit (szegény), amíg fel nem adja és inkább hagy engem telefonozni Enyivel. Holnap utaznak a messzi vidékre, ezért én segítettem megkeresni a járat számot a neten. Biztos ezért kaptam őt telefonvégre. Végre. Elcsevegtünk, de éreztem, hogyha az időjárásról beszélgettünk volna az jobb lenne. Mondtam neki, hogy amikor lógatják a lábukat, gondoljanak sokat rám. Enyi (nem) kedves válasz a következő volt: "ja, jó. csak az nem mindig jó." Aha, jó. Hát.. akkor jó utat nektek, pihenjetek, puszi! Ezzel a mondattal megkoronázta Anya almás beszólását.
Közben számot váltottam, Kispál: Emese. Nem mondom kiről írták.. :-) Mondjuk a Budapest Bankosat nem annyira szeretem, hisz az én vagyok. Anyával néha egy szenvedés, hiszen az én érzelemkitöréseim és érzelem kifejezési módszereim elég sajtságosak, ezt nem mindenki tolerálja. Szülőm se mindig. De persze, tudva a tudnivalókat, végtelenül hálás vagyok neki - és ezt most jó lenne, ha elolvasná, mert ezzel baromira nem van tisztában. Kicsit lekéstem az anyáknapját, meg a nevenapját, de hát ezek csak ünnepek. Azon kívül is szeretni kell az ember lányát. Ez esetben anyáját. :-)
Keddtől haknizunk. Bár nem annyira látom a gyomorgörcstelen, "elkések otthonról, mert elszalad" ottlétemet, de várom. Én, Gogócska, megmondtam, hogy így lesz. :-)
