Sokszor beléptem már ide, hogy na akkor most írok, aztán nem lett semmi. Aztán megint beléptem, aztán megint nem lett semmi. És így ment ez sokszor, pedig van mondanivalóm.
Először is a maxi pack méretű rettegésről szeretnék beszámolni, ami a holnapi nappal kapcsolatos. Ekkor lépek fel ugyanis az első Nagyintézménybeli lépcsőfokra. Kicsit ingoványos, kicsit nagy, kicsit félelmetes. Aztán mikor jól kiféltem magam, rájövök, hogy sokan fogunk ezen a lépcsőn állni, ugyanígy, rettegve és rájövök, hogy franc az egészbe. Gogóka leszek, a kedves, a szép, az aranyos, a vicces, a szeretnivaló Gogóka, aki a néhai esetlenségével (és egész épülettérképekkel) bizony nagyon jófej és igenis lehet vele barátkozni. Eme aggodalmaimat oldja az, hogy olvasgatom a híres ismerőskereső portálon a fórumot (néha írok is) és látom, hogy a többiek is félnek. De valaki kitalálta, hogy találkozhatnánk az óra kezdete előtt félórával a Nagyintézmény nagybejáratánál, ezzel megoldva azt a problémát, hogy nem találunk oda. Remek lány ő, ki ezt kitalálta, eszméletlen mértékű csapatépítő szellemre vall e kezdeményezés. (detényleg!)
A következő kiszerelés, a maxi-medium pack rettegésem. Ez "külön nagyintézménybe járunk, mi lesz ezután?" rettegés. Bizomány, ZénóZebulonról fog szólni a bejegyzésem következő paragrafusa. (hú, de humoros vagyok ma) Elvileg tudom, hogy a barátságunk egy hajókötél, aminek néhány szála vasból és betonból van és senki-semmi által el nem szakítható. Gyakorlatilag viszont külön nagyintézményben folytatjuk az életutunkat, és ez, ebben a pillanatban, számomra egyenlő a gyilkossággal. Ön vagy nem ön, azt még nem tudom. Túldimenzionálom? Lehetséges. Csakhát eszébe jut ilyenkor az ember lányának az előző iskolai elválás és hát az nem volt túl szép. Sőt, hú.. miket vágtunk ott egymás fejéhez Tortással, uram ég! Rosszabb volt, mint egy olasz család válása.
ZénóZebulonnal a barátságunk egészen különleges. Jó időben mondta, amit mondott és jó helyen. Ha ezt máskor tette volna, akkor a körünk bezárult volna és senki más nem fért volna bele, még ennyire se, mint amennyire. "Azután a barátok sűrűjében lassan felfedezzük azt az egy barátot, akivel különösen jól érezzük magunkat, és akinek – ébredünk rá- rengeteg mondanivalónk van." Tegnap este erről sokat beszélgettünk és nagyon sokat kaptam tőle. Na, nem mintha egyébként nem. Elmondta, hogy (akármit is hiszek) sokat kapott tőlem, és nem csak én tőle. Ez jól megnyugtatott. Képzelem mennyit fog majd kapni a nagyintézményes, nagytaláros hallgatótársaitól... Dehát ez lesz a dolguk, hogy adjanak ZénóZebulonnak valamit, amitől majd jól érzi ott magát. Én pedig a partvonalról fogok szurkolni, néha kereplővel, néha az első sorból, néha homloktérben.
A medium pack csomag a Szeretett Intézmény hiánya. Hiányoznak a tanárok, hiányzik az épület, a sok lépcső, a terem. Hiányzik a "jézusom, milyenek ezek az újak!", a "jézusom, mennyi lyukasom van! mi a faszt fogok csinálni ebben a sok időben?!" majd a "jézusom, ezek az újak..." érzés. Hiányoznak az iskolatársaim, az ismert órarendrendszer, a sok para (igen, én mindenhol), az ismerős útvonal és a fakkom. Ami bár itt pihen a polcon, biztos egyedül érzi magát a sok idegen (itthoni) fakk között. Ahogy majd én is holnap.
Mini pack: out of stock.
