Ma LLI-nél jártam. Ritkán vannak ilyen elkapós pillanatok a mi kis kapcsolatunkban. Mondjuk, inkább soha. De ma igen. Nem tudom, hogy tudta-e, hogy az eső és a borús idő előhozza belőlem a melankólikus-kellaszerelem-hiányzikŐ énemet, de tény és való, így volt. Baromira fáztam, mert ugye az oltás rám késleltetetten hat, és begubozódtam a hétméteres sálamba, úgy beszéltem. Azt vettem észre, hogy megszűnik tér és idő, mintha képszerkeztővel benyomtam volna "puha fókusz" alkalmzást, elhomályosult körülöttem/tünk minden. Én csak mondtam, ő mondta, aztán én mondtam, és ő mondta. Két hét múlva megint.
Aztán kisebb "ismerd meg szép hazád esőben, de légy kitartó, mert a helyszín minden percben változik" játékot játszottam. De végül sikerült lebonyolítani az üzletet. Már majdnem írtam, hogy egy oldalú, de nem az. Utána elmentem Gerdának ruhát venni. Gerda az új Nagyintézményes társam, egy netbook. De Gerda nagyra nőtt, vihetem vissza a ruhát. Aztán leszakadott kézzel és félig lázasan baktattam a metróhoz, közben Anyát hívva, hogy érkezzünk egy közös találkozási pontba, mert leesik a kezem. Nem sikerült összehozni, és (mint tudjuk) én fáradtan és betegen vagyok a legelviselhetetlenebb. És igen.
Persze továbbra is eső és borús idő, és most jól hiányzik Mrs. Mindentudó. És az együtt teázás, meg a kocsiban üldögélés és az üvöltő Sláger Rádió. Holnap felhívom. Kérdőjel?
