Sokkban vagyok. Összefüggéstelenül beszélek. Előre elnézést.
A vasárnap átlagos napnak indult. Reggel Anya ébreszt, takarítunk. Én, gyanútlanul, kikaparom magam az ágyból. Elkezdek takarítani, érzem, muszáj. Szobám kész, lent - fent kész, porszívó elrakva, szobámban nagyjából rend. Olyan rend, hogyha valaki felhív, hogy 10 perc múlva itt van, el tudjak pakolni. Mondjuk a Gucci órás herceg. Elmentem vásárolni, vettem fagyit meg ásványvizet, ami létszükséglet ebben a melegben. Közben találkoztam Kapitánnyal, aki segített a 2 karton vizet meg a fagyit hazaszállítani, beszélgettünk. Anya beletelefonált a beszélgetésünkbe, hogy azonnal érkezzek haza, mert vendégeink vannak. Autóba pattantunk, hazaszállított engem meg a vásárolt árucikkeket. Kapunk előtt szürke bmv, new style. Gondolkodom, ki lehet az, aki ilyennel jár. Először Zászlós és neje jutottak eszembe, de ők minek jönnének? Belépek az ajtón, köszönök, meglátom a vendégeinket. Az ember életében állítólag azok a pillanatok számítanak, amikor elakad a lélegzete. Nekem elállt, olyannyira, hogy azt hittem elájulok. Előtte meg azt, hogy elsápadok, majd felkaparhatnak kiskanállal. Fekete Özvegy ült, a Nagyapám által ránk hagyott karosszékben. A kanapén csücsölt az Ő szívének választottja, a Segédmotoros és Gyermek. Szívemhez kaptam és gyorsan kijelentettem, hogy még nem volt időm megmosni a hajam. (mentség ez?) Behordtam a lakásba az árucikkeket, elköszöntem Kapitánytól, hullafehér arccal, megígértem Neki, hogy még beszélünk. Otthonomba újra belépve, eltűnök a fürdőben, arc és kézmosás ürügyén. Igazából próbálok magamhoz térni és megígazítani a (mosatlan) hajamat, hiszen az első benyomás a fontos. Még nem találkoztam Segédmotorossal, de most itt volt a lehetőség. Mentem magam, hogy vásárolni voltam, mosolygok. Nem képmutatóan, hiszen azt sem tudom, hogy ki vagyok és, hogy ők hogy kerültek ide. Ebben a helyzetben nem tudok képet mutatni. Gyermek megismer, puszit ad, elérzékenyülök, de nem mutatom. Nem lehet. Segédmotorost bemutatják, én is bemutatkozom. Kínos és formális percek ezek, de szükség van rájuk. Átadjuk az egy év alatt tornyosuló ajándékokat. Érstd: szülinap, névnap, karácsony, húsvét satöbbi,satöbbi. Kiderül, hogy az ajándékzacskóban postaláda lapul, csomagtartójukban meg furógp, amivel ezt és más egyéb képeket szándékoznak felfúrni. Okos az ötlet, gyanítom, hogy Fekete Özvegy agyából pattant ki. Szeretnék Vele beszélgetni, de nem lehet, mert Gyerek kutat a padláson, megtalál mindent, amit nem kéne. Közben néha szólnak, gondolom, most tud beszélni. De nem, csak meg kell szakérteni, hogy jó-e ott a kép vagy 10 centivel legyen még jobbra/balra/kint/bent. Közben lopva egy-két segélykérő és megrökönyödtető smst írok (ZénóZebulonnak és Cuncinak) a történtekről. Válaszolni már nincs időm, Gyermek hokroszkópozni (mikroszkóp) akar vagy inkább Európa dominóval játszani. Vagy lovas társasjátékot játszani. Avagy ezeket mind egyszerre. Mellette fagyit enni az új étkészletéből, amit tőlünk kapott, anyja legnagyobb örömére. A fagyi mellett megkérdezi tőlem, hogy emlékszem-e, amikor Apa, aki már meghalt, engem kínzott? Senki nincs az asztalnál csak mi, Fekete Özvegy, Gyermek és én, de a levegő megfagy, az én szívem facsarodik. A kínzás abban állt, hogy Ő a pattanásaimat nyomkodta. Emlékszem-e? Könnyeimet vagy legalább a remegésemet visszatömködve magamba, hidegen közlöm, hogy igen. Erre Fekete Özvegy azt reagálja, hogy mindig megnézik a képeken. Gúnyos gondolat a fejemben: Segédmotorossal együtt nézegetitek a családi fotókat? Ezt gyorsan kiverem a fejemből, hiszen semmi okom arra, hogy gonosz legyek. Míg Ő, azt mondta a macskámra, hogy vashiányos, hiszen hiányzik a hátából a kés, Segédmotoros áttette a fűre a kerítésen mászó csigát, mondván: "itt kószálj". Gyerekkel, Fekete Özveggyel szépen beszél, ápolt, illedelmes. Fekete Özvegytől megtudom, hogy szegény családból származik, sosem volt se felesége, se gyereke. Precíz, Lovast cseszegeti folyamatosan. Tehát azt csinálja, amire való. Sőt, még nálunk is felfúrta a képeket.
Cuncinak erről homlokegyenest más a véleménye. Már legelőször más volt. Én, azt gondolom, hogy az első benyomás a fontos, ami nekem pozitív volt. Este írtam egy sms-t Fekete Özvegynek, hogy köszönöm a látogatást. Másnap reggel válasz sms, mire én közlöm, hogy nem kell szégyelnie Segédmotorost. Erre délután felhív és elhinti, hogy Cuncinak akkor mutatta be, amikor nagyon szerelmesek voltak egymásba. Itt úgy gondolom, hogy rábaszom a telefont, ilyet nekem ne mondjon. Az oké, hogy elfogadom az ő szívének új választottját, de attól Őt még egész életemben gyászolni fogom és nem biztos, hogy fel vagyok készülve ilyen mondatokra. Beszélgetünk, nevetünk - rég volt ez már. Megtudom Gyerek reakcióját A képre az asztalomon, gondoltam, hogy valami ilyesmi lesz, de nem érdekel, én szobám.
Fekete Özveggyel az utolsó pár percünk meghitt és olyan, mint amilyennek ezt a találkozást elképzeltem. Irónikusan közli, hogy örül, hogy 'ennyi sokat' tudtunk beszélgetni, de majd máskor. Én a nyakába borulok, de nem sírok - hős vagyok.
Miután elmentek, emlékeztem, hogy miközben Gyerek épp a szobámat készült szétszedni, én igyekeztem nem sírni, és teljesíteni a kívánságát, miközben a szívem majd' megszakadt.
