Tegnapi mormota életemet, felváltotta Elisabeth komorna léte. Nyáron átköltöttem a Vámpír című szám sorait. Előző életemben mormota voltam, nappal aludtam... meg éjjel is én. Ez tegnap sem volt másképp. Éjjel ZénóZebulonnal megbeszéltük életünknek az ő folyását. Volt itt lélekmaszír, meg fejmaszás á lá virtualité.
Éjfél körül aludni tértem (mámint, hogy pénteken), de nem tudtam. Fülöp kérdően nézett rám, miközben az Előttem az életet olvastam, hogy mi van velem mostanában? Észrevettem én, hogy ő néz, ezért letettem a könyvet és elpanaszoltam neki, mi bánt. Ő csak hallgatott, én öleltem, jól elvoltunk. Kérdeztem tőle, van- e nála zsepi, de nem volt, ezért help yourselfben részesítettem magam. Elpanaszoltam neki, hogy elegem van a folytonos ígérgetésekből, a hazugságokból, a bántásokból, a semmibe vételekből. Abból, hogy "majd jövök", "majd hívlak", "majd találkozunk", "írjál csak, majd én is írok", "persze, hogy elmegyek és megnézem a Csodamusicalt". Azt hiszem ezért is terített le engem a már belőlem kimászó, engem elsápasztó betegség. Belefáradtam, hogy mindenhol erős legyek. Erről eszembe jut egy régi szám: Ki mondja meg, vajon meddig lehet, hogy minden nap, mindenhol erős legyek? Fülöp csak hallgatott, akkor se szólalt meg, mikor látta, hogy belealudtam a mondatom közepébe.
Reggel aztán takarítás miatt 9-kor keltem. Ez a szó, hogy keltem és, hogy takarítás erős túlzás. Lézengetem a lakásban, pakoltam ide-oda, aztán ebéd után leültem megnézni a Fresh Airtől kölcsönkapott Mikrokozmosz - A füvek népe című filmet, ami franciául beszélt. Ez, miután ebéd után néztem, fél kómában, úgy hatott rám, mintha a Bebe tv-t néztem volna. Két perc múlva megérkezett az álomkommandó. Sikerült aztán időben elüldözni a csapatot, hiszen indulnom kellett komornáskodni. Odafelé azon gondolkodtam, hogy kedves kis Mézga családom és a kedves barátaim közül senkise látta ezt a Csodamusicalt. Jó, kivéve Nővéremet, aki mint dolgózós fotós nő (by Tanárúr) volt jelen és Kampányolót, aki az utolsó 10 percében hallgatta ezt a zenés játékot. Odaértem s mindenki örült nekem, mert azt hitték, hogy szombaton se leszek, mivel pénteken sem voltam. Péntekre igazolt volt a hiányzásom, a mára belőlem kiszálló betegség miatt. Megállapították, hogy jelen percben sem vagyok pirospozsgás. Ezért kaptam az arcomra pirosítót, állítólag jobb lett. A mozdulatok tök automatikusak voltak, de mégis fáztam. Talán azért, mert beköszöntött az ősz(i levertség) meg a tél(i álom). Szünetben telefonok jobbra meg balra, értesítés, hogy még élek. Írtam Tortásnak, hogy 'put your fingers across for me, pls", mire visszaírta, hogy természetesen és, hogy akar velem lenni sok időt. Sóhajtottam egyet, de csak ennyire volt időm, rövid a szünet. Második felvonás alatt Tanárúr színészkedett velem némi kézcsók és "szép a ruhád!" kijelentéssel. Fontos a szemkontakt! Ha a szememet nézte volna... Mikor vége lett, jött a ráadás, ahol ex-Elisabeth is énekelt, bár nem az ő szerepét. Mindig csodálom a hangját... gyönyörű! Ráadás kicsit még, taps, meghajlás, fázás, átöltözés. Beszéltem még két szót ex-Elisabeth-el, aki dícsérte a májusi előadás képeit és megölelgetett, hogy milyen ügyes voltam és, hogy csak így tovább a hangommal! Jólesett a dícsérete, nem tagadom. A tanárnak az a dolga (sok máson kívül), hogy dícsérje a diákot, a barátoké a támogatás, szülőké az első sorban könnyek közt ülés. Erre odajön hozzám egy ismeretlen, 5 évig csak éneket tanult tanerő és megdícsér, aztán bíztat. Meghatódva figyelem, ahogy elhagyja a terepet, összeszedem a cuccaimat, visszafordulok, "meglepetéééés!". Tortás áll velem szemben, széttárt karokkal, hogy akkor mi most induljunk el, bárhova. Mi vagyok én, Lady Bárhová? :-) Elköszönök mindenkitől, aki csak él és mozog, meg is ölelem őket, ha már így utoljára vagyunk ott. Le kell itt jegyeznem a diskurzusomat a Halállal.
Komorna (azaz én): Kedves Halál! Jöttem hát, hogy elbúcsúzzam tőled, hisz utoljára látlak..
Halál: Örülök néked, de készülj fel erre a búcsúzásra!
Komorna: (megigazítja a haját, szívére teszi a kezét, készül csókot váltani őfelségével)
Halál: Ennyi volt a készülődés?
Komorna: (ijedten) Ööööm.. (tovább igazgatja a haját, beparfümözi magát)
Halál: (kérdően néz)
Komorna: Most baszogatsz?
Halál: nevet, úgy nevet, ahogy a halál szokott, majd megöleli és megpuszilja a komornát
Komorna: elfogadja az ölelést, viszont puszil
Halál: (meglepődve) Te mit csinálsz?
Komorna: Elbúcsúzom tőled, ó, Halál.
Halál: Te nem is nekem adtál puszit, hanem a levegőnek!
Komorna: Csak a sminked miatt. (majd megismétli, ultrapicsásan a búcsúcsókot)
Halál: Na, azért! (nevet)
