Lealacsonyodva, de több időt nem adva, nem kedves hangú levelet írtam Rókának. Utoljára a nevem napján írt kedves üzenetet, azóta pedig eltűnt az éteri homályban, ezért vetemedtem erre. Nem nagyon látom magam, amint nem kedves hangú levél fogalmazódik általam, ezért ez inkább olyan...hogy is mondják.. szánalmas?! Benne van mindenesetre, hogy ez nekem fontos és, ha neki nem, csak egy szavába kerül és csinálhatja azt, amit eddig is csinált. Nélkülem. Hú, rém fenyegető. Megijedtem magamtól is. Ő fel sem merte nyitni a levelemet. Még.
Iskola utáni vágyakozást érzek magamban. Na, nem a 6-kor kelek és így sem tudok megérkezni időben, mert hózott éjszaka és csúszik az út miatt. De azért holnap jó lenne bemenni és reggel8vanmérnemvagyitt?-et játszani ZénóZebulonnal :-), aki közben kitépi az összes saját, majd én hajamat. Ez már nem olyan vicces, de azért jók voltak azok az idők. A legemlékezetesebb az első, utolsó napsütötte reggel, amikor én voltam ott előbb és észre se vettem érkeztét. Kezdem ismerni azt az érzését (mármint ZénóZebulonét), hogy "de aztán szép ballagásom legyen ám!". Nem tudván a szervezőt, joggal aggódom. A tavaly előtti szervezőt is ismertem, a tavalyit meg még inkább (hiszen én voltam az, haha). Tegnap épp a lehetséges elkésési lehetőségeimet taglaltam. Nyilván, sokat készülődöm majd az arcommal, bíbelődöm a hajammal (ami nagyon egyenes lesz akkorra), vagy sokat próbálgatom a tükör előtt a cipőmet (ami, if my wishes comes true, piros lesz) és sokat vasalok a felsőmön (ami szintén). Remélhetőleg szoknyám is lesz. Vagy előről kell kezdeni az egész sminket, mert túl sok lesz a lesírásra váró alapozó. Valamint különböző félelmeim is vannak eme eseménnyel kapcsolatban. Az egyik az, hogy nem tudok majd sírni, ami hiba, mert egy ballagáson sírni kell. Legalább a lufi elengedő pár egyik tagjának. Arra pedig, lássuk be, elég kevés az esély, hogy Szaktanár morzsolja majd a könnyeket. A másik félelmem az, hogy egy medencét megtöltő krokodilkönny záporral áztatom el a szeretett intézmény előtti teret és az egész eseményt. Vagy, hogy túl korán engedem el, mikor még nem vagyok rá felkészülve. (ez a legnagyobb és mindent söprő. Már most bőgök, remélem marad májusra is)
Csomó parám van, volt, lesz. Itt van a fotózás. Sosincs jó fejem a spontán képeket, plusz nem akarom, hogy lemaradjon a lufielengedés pillanata. És ebben a pillanatban nem akarok úgy kinézni, mint Kaméleon. Brrrr, már előre kiráz a hideg. A rokoni reakcióktól is félek. Nyilván az egyik családtagomnak nem lesz jó az időpont és abba biztos, hogy beleőrülök. Egyáltalán kiket hívok meg? Az egész Mézga családot(újabban ez a név)? Nagyikám biztos nem fog tudni eljönni, mert már a névnapozásra sem volt 'elengedve', mert nem tudja megmászni a lépcsőket. Ebből egyenesen következik, hogy valakinek otthon kell vele maradni. Nem akarom az ördögöt a falra festeni, de szerintem Műkedvelő lesz. Tehát akkor, eddig: Anya, Epi (aki remélhetőleg belföldön), Enyi (aki remélhetőleg délelőtt rendel majd), Műkedvelőné (akinek reméljük nem ekkor lesz itt a partner). Tortás, akinek hivatalból ott a helye; Cunci, akinek szintén; remélem Fekete Özvegy nem akar eljönni és nem akar magával hozni senkit. Őt szívesen látnám ott :-((( Mrs. Mindentudót is meghívnám szívesen, hiszen ő ajánlotta a szeretett intézményt, de ad1: nem érne rá, ad2: ennyi ember, szám- és előrejelzések szerint 6, nagyon sok. Valamint, félek még attól, hogy béna lesz a fejem a fotókon. Ez olyan béna félelem :-)
Inkább találok ki ilyen bénákat, mint gondolok bele a nyelvvizsgába, meg az érettségibe meg azokba a mindenmásokba, amik még ezen a héten lesznek. Titkos hét ez. Van, amit még én sem tudok!! :-) Azért, itt és most szeretném leszögezni, hogy szeretnék szép ballagtatást. Nem olyat, ami csak úgy összeállt, mint lovak a holdfényben. Ámen.
